Vegán, vagy vegetárius, vagy „teljes értékű” predán étrend

A vegán nem eszik semmilyen állati terméket (tehát húst, tejet, tojást), sokszor mézet sem. A vegetárius tejterméket és tojást is eszik, de húst nem. A predán mindent eszik, beleértve állati termékeket, így húst is. A vegetárius étrendje kevesebb, mint a predáné, mert nem fogyaszt húst, de több, mint a vegáné, mert fogyaszt tejterméket esetleg tojást. Persze, ami többnek tűnik, az lehet, hogy kevesebb, ezért a vegán és predán étrend összehasonlítását orvosi szempontból itt olvashatja. A teljes értékű predán étrend is nagyban különbözik a szokásos mindennapi predán étkezéstől, mely halmozottan hibás táplálkozásélettani szempontból. A háromféle étrend – tehát a vegán (csak növényi), a vegetárius (tejterméket és tojást is tartalmazó), és a teljes értékű predán abban közös, hogy mindegyik döntő alapja a növényi élelmiszerek széles választéka. A predán étrendben a hús maximum heti kétszer engedélyezett és lehetőség szerint a hús vagy hal, vagy baromfi legyen. Négylábúak húsa nem lehet része a teljes értékű étrendnek. A vegetárius étrendben a tejtermék és a tojás lehetőség szerint ne legyen több, mint heti ugyancsak két alkalom és inkább részesítsük előnyben a joghurtot, kefírt, írót, vagy sovány sajtokat. Kerüjük a zsíros sajtokat, vagy a tejet.

Összefoglalva tehát:

– az egészségünk érdekében legyünk vegánok, kerüljünk minden állati terméket

– ha mégis ragaszkodunk a tejtermékhez, vagy tojáshoz, akkor annak részaránya ne legyen több, mint 10%

– ha a húst sem tudjuk nélkülözni, akkor is ugyanezt a növényi étrendet kövessük és maximum heti kétszer iktassunk be jobb minőségű húst.

Mit esznek tehát a vegetáriusok és a vegán étrenden élők?

Friss zöldség és gyümölcsfélék

zöldségválasztékA zöldségek részletes listáját itt, a gyümölcsök részletes listáját itt olvashatja.

nyersen: saláta, centrifugált és préselt lé, turmixolt pép, ízesítésre fűszerként, díszítéshez, müzlikbe

párolva: olajjal, ghe-vel, vajjal, saját levében, kevés vízzel, fűszerezve vagy anélkül

sütőben párolva, sütve: alufóliában vagy tepsiben, saját gőzében (pl. héjában burgonya), kevés olajjal (rakott ételek), csőben sültek (rizzsel, kölessel, fűszerekkel rakva vagy főzeléknövény levelébe göngyölt töltelékkel készítve)

gőzben főzve:  felfújtak (a masszát tartalmazó tálkát állítjuk a kevés vizet tartalmazó, lefedett edénybe)

vízben főzve: (lehetőleg rövid ideig főzzük –vitamin és ásványi anyagtartalom elvész, részben főzővízbe megy át, ezért a főzővizet is használjuk fel!)

 Teljes (hántolatlan) gabonaszemek:

 (búza, rozs, zab, árpa, kukorica, rizs valamint az ezekbőlkészült darák, lisztek, pelyhek, kenyerek)

csíráztatásra  salátákhoz, müzlikhez, darák, pelyhek , galuskák, gombócok, levesbetétek, kásák, málék, müzlik

lisztek (barna-, durum-, Graham-, bio-), tésztafélék, sütemények, lepények, levesek, főzelékfélék sűrítése (hintés, habarás) egész szemek főzve  rizs, búza, kukorica, árpa

gyümölcs1

Magvak

 köles (hántolt, étkezési),  köreteknek, levesbetéteknek, rakott ételekhez

 lenmag,lepkeszegmag, szezámmag – saláta , díszítés, dúsítás

 Olajos magvak

dióbél, mogyoróbél, hántolt mandulabél, hántolt natúr (nem sózott) napraforgómag, szójabab, mák, rágcsálnivalók, édességek, krémek, sütemények, mártások készítéséhez használhatók, müzlikhez, salátákhoz, dúsításra, díszítésre

Hidegen sajtolt olajok

kukorica-, napraforgó-, len-, szója-, tökmag-, stb. olajoksütéshez, főzéshez, salátákhoz, pástétomokhoz, kenyérhez

oliva1

Szárított, aszalt gyümölcsök

mazsola, aszalt szilva, más aszalt gyümölcsök, kókuszreszelék müzlikhez, édességekhez (télen a gyümölcsöket is részben pótolják)

Száraz hüvelyesek

 bab, borsó, lencse, szója, mungbab, csicseri borsó, sárga felesborsó péppé főzve pástétomnak készíthetjük el (fokhagymával, tengeri sóval, paprikával, Graham liszttel, vöröshagymával, majorannával, olajjal,szójapástétomot + élesztővel)levesnek, főzeléknek, lisztjéből fűszerekkel kisüthető csemegék készíthetők

saláta5

Fűszerek, ízesítők

petrezselyem zöld, zellerzöld, fokhagyma, vöröshagyma, metélőhagyma, kapor, zsálya, babérlevél, citrom, borsikafű, köménymag, római kömény, koriander, gyömbér, kakukkfű, szerecsendió, bazsalikom, majoranna, törött paprika, paradicsom, méz, almaecet, gyümölcsecet, tárkonyecet, szójacsíra saláta stb.

Italok

gyógyteák, nem szénsavas ásványvizek, friss vagy tartósítószert és szénsavat nem tartalmazó gyümölcslevek, zöldséglevek (készülhet préseléssel és centrifugálással)

Tofu, szója/kocka, granulátum/

az étrend változatosabbá tételéhez, (csak kis mennyiségben és csak akkor, ha egyébként a betegség miatt nem tiltott)

salátákhoz, müzlikhez, díszítésre, habaráshoz, főzelékfélékbe, sültek formájában húspótlóként

Gombák

főzelékfélékbe, gabonákhoz ízesítésre, húspótlóként, salátákhoz

gomba1

Tilos élelmiszerek, italok

  1. Húsok, húskészítmények, belsőségek és ezekből készült hentesáruk
  2. Állati zsíradékok, sertészsír, töpörtyű, szalonna, faggyú, libazsír, stb.
  3. Zsíros, sózott, tartósítószert, vagy mesterséges édesítő- és színezőszert tartalmazó tejtermékek (ízesített vajak, sajtok, „gyümölcs”joghurtok stb.)
  4. Cukrok, csokoládék, gyárilag készült édességek, sütemények
  5. Cukrozott vagy tartósítószert, mesterséges színezőanyagot tartalmazó gyümölcslevek, befőttek, savanyúságok, lekvárok
  6. Cólák, szénsavas italok, mesterséges- és tartósítószert tartalmazó italok, alkoholok
  7. Mindenfajta konzerv élelmiszer
  8. Nem teljesőrlésű ( hántolt) gabonából készült kenyerek, pékáruk, lisztek, tésztafélék, fehér-fényezett rizs
  9. Pasztőrözött tej (legfeljebb csak az ételek elkészítéséhez)

 Általános tanácsok

Az általános tanácsok célja, hogy a helyesen kiválasztott alapanyagokban lévő tápanyagok megőrizhetők legyenek, a szervezetben pedig optimálisan és jó közérzetet eredményezően hasznosuljanak (ne okozzanak puffadást, székrekedést, éhezést stb.).

egyensúly2

  1. Nem elég az étkezésen változtatni, az életmódon kell változtatni: sok mozgás, jó levegőn, légzőgyakorlatok, elegendő pihenés, rendszeres és nyugodt étkezés, alapos rágás (kb. 30- szoros)
  2. Ne terheljük meg a gyomrot: az ájurvéda szerint az étkezés végén a gyomor teltségére a legjobb arány : 1/3 folyadék, 1/3 folyadék, 1/3 levegő (tehát marad üresen)
  3. Ne együnk túl forrót, túl hideget, az ízek is legyenek kiegyensúlyozottak (ne álljon az étel pl. csak édességből)
  4. Elegendő folyadékot fogyasszunk napjainkban (kb. 2 liter)
  5. Amit lehet nyersen fogyasszuk, a főzést igénylőket, minél rövidebb ideig főzzük. Ne melegítsük újra az ételeket, készítsünk csak annyit, ami egy étkezésre elegendő.
  6. Ne használjunk túl erős fűszereket, minél kevesebbet sózzunk
  7. Kerüljük a magas hőfokú zsiradékban (olajban) való sütést (inkább sütőben, alufóliában süssünk), ne égessük meg az ételeket.
  8. Ne használjunk alumínium edényeket, legjobb az acél ill. a krómnikkel edény
  9. Penészedésnek indult élelmiszereket ne használjunk fel, csírázott zöld burgonyát sem
  10. A főzelékfélék ne álljanak vízben és csak közvetlen felhasználás előtt daraboljuk, reszeljük, préseljük.
  11. Ha tehetjük szerezzünk be ún. duplafenekű főzőedényeket, mert ezek kevesebb energia felhasználásával, kevesebb zsiradék felhasználásával kíméletesebb és zamatosabb ételek elkészítését teszik lehetővé.
  12. Fordítsunk gondot a tálalásra, fűszerezésre, díszítésre, hogy étvágygerjesztő, ízletes, színes változatos legyen és naponta tartalmazza a szükséges tápanyagokat, vitaminokat, ásványi anyagokat, így nem válik unalmassá és a csalással, környezetünkkel is könnyebben megszerettethetjük a reformétkezést.

Related posts

Természetes gyógymódokról

A természetgyógyászat az egyetemes orvoslás része, mely az egészség és betegség mai természettudományos megközelítéstől időnként eltérő, tapasztalati szemléleten (paradigmán) alapul. Legfontosabb jellemzői közé tartoznak a természetközeli terápiás eszközök, szelídebb hatású módszerek alkalmazása, az aktív, tudatos egészséges életre nevelés, a...

Olvass tovább

Ájurvéda, természetgyógyász módszer többek között asztma ellen

Az ájurvéda, a hagyományos indiai gyógyászat, mely több ezer évvel ezelőtt keletkezett és számtalan megoldást kínál olyan betegségekre, melyeket a mai orvoslás nem, vagy csak nagyon rossz hatékonysággal képes gyógyítani. Ilyenek például az asztma, az emésztőrendszeri gyulladások, allergia, krónikus...

Olvass tovább

Böjtkúrák

A keresztény világban a hamvazószerdával kezdődik a nagyböjti időszak. II. Orbán pápa (1091) óta az előző évi barka hamujának megszentelt porával a pap keresztet rajzol a hívők homlokára „Emlékezzél, hogy porból vagy és porrá leszel” figyelmeztetéssel. Ettől kezdődően a...

Olvass tovább