
A mai ember folyton „konzumál” értsd fogyaszt, táplálkozik, iszik, magára ken, vagyis a valós igénytől függetlenül szervezetébe juttat különböző általa megkívánt anyagokat, melyekkel az ipar és a kereskedelem ellátja, vagy amelyekre a média a kívánságot felébreszti. Addig amíg a régmúltban rendszeresen böjtöltek, szegényesebb és ünnepi étkezési napokat váltogattak, ma az emberek többsége minden nap ünnepi lakomával traktálja testét, hiszen a legalacsonyabb fizetések mellett is és akár a vidéken élők számára is szokványos, hogy minden nap esznek húst, tojást, tejterméket, édességet, hogy minden nap, naponta akár többször is jól lakhatnak. Ez olyan természetessé vált a felnövekvő generációk számára, mintha ez jelentené magát a jólétet. Pedig az ősi írások és a természetes gyógymódok szerint ez az egyik oka a szervezet korai öregedésének, a salakanyagok felgyülemlésének és a kialakuló korai betegségtüneteknek (fáradékonyság, hajhullás, csökkent teljesítőképesség, szaporodó emésztőszervi panaszok stb.). Ezért ma egyre többen az ősi bölcsességek nyomán a karenciát, vagyis a böjtöt, az intenzív diétákat, a gyógynövényeket, a szervezet megtisztítását választják, a gyógyszerek vagy a kávé, vagy a tétlen várakozás a helyzetbe való belenyugvás helyett.
A rasayana az ájurvédikus gyógyászat fontos területe, melynek jelentése tehát: salaktalanítás, megfiatalítás, élethosszabbító kezelések, a szövetek táplálása, megújítása. Mindezt embertípusonként (dósatípusonként) különbözőképpen teszik a kiválasztás fokozásával és a testben hiányzó biológiai és ásványi anyagok, adaptogén gyógynövények alkalmazásával.
Mikor jelentkezzünk a Rasayana kezelésre?
- fáradékonyság, teljesítőképesség csökkenése
- kedvetlenség, hangulatváltozás
- rossz általános közérzet
- a bőr, a haj, a nyálkahártyák kisebb nagyobb zavarai
- enyhe emésztőszervi, hasi panaszok
- gyakori gyulladások, gyengült hormon, enzim és mirigyműködés
- gyengült kiválasztás
Összetevői:
- kiválasztást segítő könnyű vegán étrend, 30% nyers fogással
- svedana salaktalanító gyógynövényekkel
- kolonhidroterápia és bhasti kétszer
- abhyanga és más masszázsok kétszer
- egyszer vitamin infúzió
- napi jógagyakorlatok

